Magyarországi Karate

A magyarországi karate kivonatos története:

A SHOTOKAN KARATE MAGYARORSZÁGI TÖRTÉNETE

A shotokan karate hazai megalapítása Antal János sensei nevéhez fűződik. Antal János sensei 1972-ben belga állampolgárként tért haza. Megismerkedett Kecskés Sándorral és Szegedi János Tamással a Mélyépterv SC judo edzőivel, akik a Sütő utcában tanítottak önvédelmet. Egy körülbelül 20 fős csoport kezdte el, Kecskés Sándor vezetésével, Antal sensei irányításával, gyakorolni a Shotokan karate-t.  Az alapítók közül sokan a mai napig is aktívak, például Bíró György, Kisgéczi Jenő, Kozma Erzsébet, Kurdi Gábor és még sorolhatnám. Elkezdték a Karate népszerűsítését, bemutatókat szerveztek, híradások jelentek meg. Felkarolta a Karate-t Galla Ferenc tanár úr judo mesteredző, a TF Küzdősport Tanszékének vezetője. Közben megtörténtek az első övvizsgák.

1976-ban több új klub alakult, a tanulókból klubvezetők lettek.

1977-ben a Körcsarnokban került sor az első versenyre.

1978-ban Kecskés Sándor vezetésével megalakult a Magyar Karate Testület. Az EB után Miyazaki sensei edzőtábort és danvizsgát tartott Budapesten.

1980 áprilisában az  OTSH a Cselgáncs Szövetségen belül megalakította a Karate Szakbizottságot, ezzel hivatalosan is elismerve a Karate-t. A Szakbizottságba bekerült a Shotokan, a Kyokushinkai és a Taekwon-do.

1981-ben negyedik szakágként belépett a Kick-box. A shotokan képviselője dr. Gortvay István lett.

1982-ben megrendezett IBUSZ Kupán 24 ország vett részt.

1984-ben, a Budapesten rendezett IBUSZ Karate Világkupa, színvonalát tekintve világbajnokságnak is beillett.

1985-ben megalakult a Magyar Karate, Taekwon-do, Kick-box és más Harcművészetek Összövetsége.

1995-ben önálló Magyar Karate Szövetség, főtitkára Popper György.

1999 óta a Magyar Karate Szakszövetség vezetője dr. Mészáros János.

Egy igazi hírforrás 1980-ból!

A Magyar JKA KARATE SZÖVETSÉG rövid története:

Magyar JKA karatéról 1974 óta beszélhetünk, akkor kezdődött történetünk (a kezdetekről majd külön beszélünk). A szövetségünk 1990. 03. 30-án alakult meg hivatalosan, akkor értünk el oda, hogy önállósodjunk, hogy a sokszor felelőtlen atyáskodást felcseréljük egy felelősségteljes és önálló új útra.

Ez az út sem volt egyszerű (erről is majd máskor és máshol), de egy 7 éves kitérő után (1991-1998) – miután a nevünket 1998-ban ideiglenesen elvesztettük – újraszerveződtünk, és attól kezdve, ha nem is gond nélkül, de céljainknak megfelelően működünk. A működésünk folyamatos maradt, nevünk nem változott.

Szakmai és szervezeti munkánk a néha szélsőséges körülmények ellenére is folyamatos, töretlen, eredményeinket nem kell szégyellnünk. A kezdeteket követő évtizedek alatt sok kiváló japán mester járt és tanított Magyarországon, akik közül néhányan már nem is élnek. Emlékezzünk Nishiyama, Shoji, Ueki, Iida, Osaka, Mori, Fujinaga, Imura, Ogura, Imamura, Hanzaki, Shimizu, Inokoshi, Izumiya mesterekre. 

Rajtuk kívül európai mesterek is jöttek a kezdeti időkben (Gneo, Peleman, Van Binst, Bürger, Dacic mesterek). Természetesen fontos nekünk Sawada Kazuhiro mester, aki Miyazaki mester képviselőjeként az első japán mesterként tanított hazánkban és tanít, segít bennünket mind a mai napig.

Kiemelkedő esemény volt 1996-ban a Taisho Egyetem csapatának a látogatása Iida sensei vezetésével. Iida sensei meghívására, és Miyazaki sensei közbenjárására tudott 1985-ben 5 magyar karatéka több, mint 2 hónapot Japánban tölteni és gyakorolni a Taisho Egyetemen, a JKA akkori Ebisu dójójában és Iida sensei saját dójójában, a Hozoji Dójóban (Börzsei Károly, Hardi Róbert, Bruzsa Ferenc, Szűcs Tibor és Krepsz János).

Nem, nem felejtettük el, és nem is felejthetjük Tanaka Masahiko senseit, aki közel 25 évig oktatott bennünket folyamatosan és igyekezett példát adni és persze folyamatosan kontrollálni a munkánkat, fejlődésünket. Nekem személy szerint sikerült ezalatt szinte valamennyi Európában tartott táborán jelen lenni, de a bécsi táborokra sokszor népes csapattal érkeztünk.

Az élet néha nem várt módon folytatódik. Ennek lett a következménye, hogy a Magyar JKA Karate Szövetség és Kurihara Kazuaki mester 4 éve ’egymásra talált’ (ebbe besegített Tanaka mester nyugdíjazása, helyzete a JKA-n belül). 

Kurihara mester katában 10 szeres japán bajnok. Nyert kumitében is Össz-japán Bajnokságot, kétszer volt Grand Champion és persze világbajnok is. Ugyan a címek fontos jellemzők, de ennél sokkal fontosabb, hogy a fantasztikus technikai tudását még aktív versenyzőként meg is mutatja és a technikai irány- és példamutatásával csak a kime terén mutatott példamutatása vetekszik. A 2018-as Gasshukun vele volt Shiina Mai sensei is, aki szintén vendégünk lesz jövőre is.

Eddig több vezetője is volt szövetségünknek. A jelenlegi új elnökség és elnök 2021. 04. 29-e óta irányítja szövetségünk munkáját.

Tagságunk jó ideje kb. 1450-1600 fő között változik 1-1 éven belül. Ők jelenleg 34 tagegyesületben karatéznak.

Hosszú évek óta egy elég stabil szakmai program alapján működünk, melyben a szakmai továbbképzés, az edzőtáborok, a hazai és a nemzetközi versenyek 19-21 kiemelt eseményt jelentenek évente.

Szövetségünk tagja a JKA Világszervezetének (JKA WF), annak európai szervezetének (JKA WF Europe). Továbbra is részt veszünk az Európai Shotokan Karate-dó Szövetség és világszövetsége (WSKA) versenyein.

 Természetesen az egyik legnépesebb stílusszervezetként tagjai vagyunk a Magyar Karate Szakszövetségnek is.



Sikeres regisztráció

A jelszavadat e-mailben kapod meg,
kérlek ellenőrizd a postaládádat!
Az e-mail címedet már korábban regisztráltuk!

Az új jelszavadat e-mailben kapod meg,
kérlek ellenőrizd a postaládádat!
Próbáld később

5 percen belül egy IP címről csak egy regisztrációt fogadunk el. Kérlek próbáld újra később!
Próbáld később

5 percen belül egy IP címről csak egy regisztrációt fogadunk el. Kérlek próbáld újra később!
Hibás ellenőrző kód

Hibás ellenőrző kódot adtál meg, az űrlap elküldése nem sikerült.
Üres e-mail cím...

Kérlek add meg az e-mail címedet,
és próbálkozz újra!
Hibás adatok

Kérlek add meg a helyes e-mail címet
és jelszót, majd próbálkozz újra!
Hibás e-mail cím

A megadott email címmel
nincs regisztrált felhasználónk.
Sikeres módosítás

A személyes adataidat sikeresen módosítottad,
az új adatokat elmentettük.
Hibás e-mail cím

A megadott e-mail cím már foglalt.
Kérlek adj meg egy másik e-mail címet!
Hibás e-mail cím

A megadott e-mail cím formátuma hibás,
kérlek javítsd ki!
Valamit elfelejtettél?

A regisztráció feltétele, hogy elolvasod és elfogadod
az ÁSZF-et és az Adatkezelési Tájékoztatót.

Fel↑