Mester! – szólt a tanítvány. - Hogyan lehetnék jobb harcos? Már minden gyakorlatot ezerszer végigcsináltam, mégis újra és újra elbukom, ha küzdünk. Segíts megértenem, honnan tudod előre, hogy miként fogok támadni!
Mostantól egy héten át ugyanúgy tedd a dolgod mint eddig, de ne kezdeményezz beszélgetést! Ha kérdeznek válaszolhatsz, de csak a legszükségesebbet. Nem kell magadba fordulnod, de csak a napi teendőid kapcsán szólj bárkihez. – válaszolta a tanítója.
Lassan telt a hét. A tanítványnak újra és újra emlékeztetnie kellett magát a feladatára. Az elején minden pillanatban mondani akart valamit, haszontalan dolgokat közölni, csak azért, mert meglátott egy ismerőst. 3 nap elteltével kezdte megszokni, és már nem kínozta annyira a vágy a kapcsolatteremtésre. Megtanulta kívülről figyelni az eseményeket. Részese maradt továbbra is, de sokkal intenzívebben élte meg azokat. Egészen apró részletekre is vissza tudott emlékezni a történésekről, a személyekről. Végül eltelt a hét, és újra elment a mesteréhez.
Hogy telt a heted? –kérdezte a mester.
Az első pár nap nagyon nehéz volt, de azután már sokkal könnyebben ment minden.
Mi volt a haszna ennek a gyakorlatnak? – kérdezte a tanító.
Megtanultam koncentrálni, befelé figyelni, kizárni a tudatomat, elérni a teljes üresség állapotát...- kezdte sorolni a tanítvány az általa korábban olvasott spirituális könyvekben megismert célokat.
De valójában mit vettél észre a hét folyamán? Mire szolgált ez a feladat? – próbálta a tanulságra rávezetni a mestere. – Megpróbáltál a külvilágra figyelni. Eddig főleg saját magaddal foglalkoztál. Így nem arra összpontosítottál, ami körülötted történik. Ezért nem tudtál soha győzni. Mert csak magadra figyeltél mindig. Ha csak a környezetedre koncentrálsz, sokkal nagyobb figyelmet tudsz szentelni az érzékelésére és a felismerésre, így gyorsabb, pontosabb, helytállóbb lesz a reakciód is.
Tényleg így volt! – ismerte fel a tanítvány . És már alig várta, hogy találkozhasson a barátaival, és „elmesélhesse” nekik a történetet...