Mi a Karate Do?

Funakoshi Gichin:
     "A karate-do végső célja, nem a győzelem és vereség eldöntése, hanem a gyakorláson keresztül az emberi jellem tökéletesítése."

Tanaka Masahiko JKA 8.Dan:
      "Küzdelmi rendszer, melynek elsődleges célja szellemi, és fizikai vizsgákon való megmérettetés, és nem a győzelem vagy a vereség eldöntése. Az emberi jellem fejlesztése az edzéseken végzett fáradtságos, következetes munkával.
       A pusztakezes önvédelem művészete, melynek gyakorlásával a kezek és a lábak fegyverré erősödnek, és használatukkal ütéssel vagy rúgással fölénybe kerülhetünk az ellenfelünkkel szemben.
Az önvédelmi sportok önfegyelemre, az akaraterő fokozására, tudatos gondolkodásra, rendszeres gyakorlásra, gyors kombinációkészség fejlesztésére nevelnek. Ezek a tulajdnonságok valamennyi fiatal számára fontosak a mindennapi életben, a tanulásban, a munkában jelentkező nehézségek leküzdéséhez. Stílusokra való tekintet nélkül a KARATE jól szolgálja az általános és szellemi fejlődést, mely ma már minden fiatallal szemben alapvető társadalmi elvárás, követelmény.

Mielőtt a karate versenysporttá vált volna, gyakorlása főként a formagyakorlat (KATA) tökéletesítését jelnetette, ezért ez a rész ősibb a küzdelem (KUMITE) versenynél. A kata egyesíti a karate lényegi vonásait: erőöszpontosítás (KIME), légzés-technika (HARA), stabil egyensúly, tökéletes technika, tisztelet és önbizalom. A JKA SHOTOKAN karate 25 formagyakorlatot ismer. Ezek legtöbbje igen régi eredetű. Megtalálhatóak közöttük az állatok mozgását utánzó: fecske (ENPI), daru (GANKAKU), valamint eszközös támadók ellen vívott harc, pl: bot (JITTE) formái is.

A karate japán eredetű harcművészet, melyet Funakoshi Gichin rendszerezett és hozott létre, ekkor még stílus megjelölés nélkül. Később tanítványai, mesterük és tanítójuk tiszteletére - elnevezték "Shotokan" stílusnak. Ezt az iskolát tekinthetjük ortodox irányzatnak, mely leginkább örzi hagyományait.

A karate olyan "pusztakezes" önvédelmi rendszer, melynek az alapító elképzelései szerinti célja elsősorban a technikák gyakorlása általi személyiségfejlesztés. Csak ezen túlmenően számítanak a technika és praktikus küzdelmi elemek, melyek az ütések (tsuki), a csapások (uchi), a rúgások (geri) és ezek védései (uke-waza) által jelentkeznek. Az ezek által elérhető eredmények a karate-do gyakorlása során csak másodlagosak lehetnek. A stílus jellegzetességei a versenystíluban is tükröződnek.

A SHOBU-IPPON azaz egy találatig menő küzdelem (KUMITE) jó helyzetfelismerést, tempó és időérzéket, határozottságot követel a versenyzőtől. (Ilyen esetben talán a párbaj tőrvíváshoz hasonlítható.) A Shotokan karate versenyen testre korlátozott erővel, fejre viszont még nagyobb kontrollal (ellenőrzöttséggel) szabad támadni, (éppen csak érinteni). A küzdelmek elvi alapja az, hogy ha tökéletes technikával kivitelezett találatot a sportoló nem kontrollal hajtotta vonla végre, hanem eltalálja ellenfelét, akkor az feltehetőleg harcképtelenné vált volna. Ez az elv igyekszik az egészség megóvását szolgálni.

A fenti elv elvárja követőjétől, alkalmazójától, hogy teljes odaadással, teljes figyelemmel és koncentrációval, egyúttal a maximális erő és technikai koncentrációval vegyen részt a küzdelemben. Ugyanez a körültekintés várható el az ellenféllel kapcsolatos helyzetfelismerésben, a körülmények mérlegelésében is. Ez jellemzi a mai shotokan karate versenyszabályait ( a kata és a kumite versenyszabályokat egyaránt, ) valamint az egyes technikákat is. És ugyancsak ez a megközelítés az elvárható a mindennapi gyakorlás során.

A karate alapvető elvei:
- forma, egyensúly, súlypont
- erő és gyorsaság (erő és sebesség viszonya, merőleges találati szög, kis találati felület)
- erő koncentráció (kime)
- izomerő szerepe (ellenerők, irányított feszítés)
- ritumus
- időzítés
- alhas és csípő szerepe, munkája

A karate technikák végrehajtása során fontos szerepe van az állásnak és a testhelyzetnek. Minél stabilabb az állás, annál hatásosabb lehet a technika. Ezért a kezdeti magas állásokat fokozatosan felváltották a mélyebb, de még a mozgékonyságot lehetővé tevő állások. Ezekben a súlypont közelebb került a talajhoz, ezáltal is növelve a stabilitást. A három fő rész: az alapgyakorlatok (Kihon), a formagyakorlatok (Kata) és a küzdelem (Kumite) szervesen összetartozó részek. Aki a karate do-t gyakorolja, az nem nélkülözheti egyiket sem, és a gyakorlás hangsúlya sem tolódhat el bármelyik javára, mert akkor megbomlik köztük az egyensúly, és a teljes rendszer nyújtotta előnyök, a gyakorlásuk által elért eredmények nem, vagy csak részelegesen jelentkeznek.

A karatét megelőző korokat idéző és a shotokan fejlődésére meghatározó hatással bíró elv és kifejezés az ikken hissatsu, mely talán a legjobban tömöríti és fejezi ki a karate lényegét, és egyben a karatetechnikák fejlődését leginkább determinálja. Az "egy ütéssel ölni" elve ugyan szerencsére ma már sehol nem alkalmazott, ma már csak jelképes, azonban a kifejezés által sugallt hozzáállás, szellemi megközelítés, a mögötte rejlő tartalmi követelmények átitatják a mai karate teljes egészét.

A karate technikák alkalmazásának összetevői

Fizikai elemek:

-lehetőség (KIKAI)
-távolság (MAAI)
-tekintet (METSUKE)
-egyensúly (KU)
-ritmus (HYŌSHI)
-légzés (KŌKYU)
-technika (WAZA)

Szellemi összetevők:

-belső elvárás (cselekvő-reagáló, aktív-passzív stb.)
-szándék (sen-no-sen, go-no-sen, tai-no-sen)
-szellemi ritmus (helyes pszichikai pillanat a technika helyes végrehajtásához)
-harci szellem
-zanshin (a figyelem készségének fenntartása, biztonságos távolság, reakciókész testtartás)


Egy kevésbé ismert harcművészeti rendszerről olvahatunk itt:  Sirajan Vadzsramutti

Rövid történetek a stílusokról

Shotokan

A karate do alapítója Gichin Funakoshi mester, aki 1868-ban, Okinawa Shuri tartományában született. 11 éves korában kezdett karatét tanulni Azato és Itosu mesterektől. 1924-ben Tokióba költözött és a karate fejlesztésének szentelte minden napját. 1956. április 26-án, 88 éves korában halt meg. Az általa kifejlesztett és az edzőterme után Shotokan-nak nevezett karate a mai különböző más irányzatok alapja (SHOTO = hullámzó fenyő, a mester költői álneve). A Shotokan kezdetben nem tartalmazott köríves rúgásokat, valamint edzéseken inkább csak a alapot (kihon-t) és a formagyakorlatokat (katákat) gyakorolták, a küzdelmet (kumite) Funakoshi mester kevésbé tartotta fontosnak. A köríves lábtechnikákat Funakoshi mester fia, Funakoshi Yoshitaka honosította meg, valószínűleg kínai, illetve koreai mintára. „A karate do célja nem a győzelem, vagy a vereség eldöntése, hanem a gyakorlatok tökéletesítése és ezáltal a jellem fejlesztése” - Funakoshi ezen szavai magukban hordozzák a karate lényegét, amely ma is útmutatást ad a karate-t gyakorlóknak. A stílusból kialakult egy alstílus is 1980-ban, ez a Fudokan, alapítója, Dr. Ilija Jorga.

Shito-ryu

Kenwa Mabuni idejében a Okinawai harci művészeteket aszerint különböztették meg, hogy hol gyakorolták őket. Eszerint létezett: Shuri-te (Shuri keze), Naha-te és Tomari-te. Mabuni tanult Ankoh Itosu-tól (1831-1915), akinek Sohon Matsumura (1792-1887) volt a mestere (a Shorin Ryu alapítója), valamint tanult még Kanryu Higashionna-tól (1853-1915), aki kempo tudását egy Liu Liu Kung nevű kínai mestertől szerezte meg. Mabuni tanult még számos fegyveres és fegyver nélküli formagyakorlatot Arakaki-tól (1840-1918), valamint egy okinawai kínai teakereskedőtől, Woo Yin Gue-től. Mabuni a maga idejében a formagyakorlatok géniusza volt. Több kata-t ismert, mint bárki ebben az időben.

Miután Gichin Funakoshi bemutatta karatét 1922-ben Japánban, Kenwa Mabuni jó néhányszor utazott a szigetországba, hogy Okinawa-te néven saját tudását terjessze. Végül a húszas években Osakába költözött, ahol tanítani kezdett. Ebben az időszakban kezdték a japán karate iskolákat regisztrálni. Mabuni a stílusnak először a Hanko ryu nevet adta, ami szó szerint félkemény stílust jelent. A név a harmincas években Mabuni mesterei tiszteletére a Shito ryu nevet kapta. A név a Ankoh Itosu és a Kanryu Higashionna nevek kandzsi olvasatában az első karakterekből áll össze (A kiejtés alapján Itosu „shi”-nek, a Higashionna első betűje pedig „to”-nak hangzik, a ryu szó szerint stílust, illetve „módszer”-t jelent).

Wado-ryu

1922-ben Funakoshi Tokióban tartott bemutatót, amikor egy 30 éves férfi, Hironori Otsuka szegődött tanítványául. Otsuka nem volt kezdő a harci művészetekben. Tizenhárom éves korától a Shinto Yoshin jujutsu iskola tanítványa volt, és 29 évesen mestere a menkyo kaydent (minden ismeret elsajátítását tanúsító irat) adományozta neki. Az irányzat főként az ütéseket hangsúlyozta, így amikor Funakoshinak bemutatta technikáit, Funakoshi alig akarta elhinni, hogy korábban nem tanult karatét. Otsuka szorgalmas tanítvány lett, de a szabad küzdelemnek nagyobb szerepet tulajdonított mesterénél. 1929-ben önálló iskolát szervezett, 1934-ben pedig új ágazatot a Wado-kait, a későbbi Wado-ryut alapította meg. Az új irányzat, a „harmónia útja” 9 alapkatára épült, és sok jujutsu dobáselemet és lerántást tartalmaz. A Shotokan irányzatnál mozgékonyabb, mivel több elhajlással, testcsavarodással, ellépéssel történő védés található benne. A legnagyobb szerepet a helyes távolságtartásnak és a jó időzítésnek tulajdonította az alapító. Az ütéseknél a védekezés és támadás sokszor azonos, folyamatos mozgás, ami a küzdelmi hatékonyságot növeli. Hironori Otsukát, aki a Japán Karate-szövetség alelnöke lett, 1966. április 21-én a karate előmozdításáért császári kitüntetésben részesítették.

Goju-ryu

Chojun Miyagi nagy testi erejű, szelíd, szerény ember volt. Azt tartották róla, hogy egy szent lelke van bika testében. 1924-ben a Judo megalapítója, KANO professzor néhány tanítványával nagy sikerű bemutatót tartott a szigeten. Ezután többen kérték Miyagit, hogy erősítse meg a karate helyzetét és ő is mutassa be az ebben a művészetben rejlő lehetőségeket. Miyagi ragaszkodott ahhoz, hogy a meghívóra azt is írják rá: „Nem a látványosságért, hanem az okinawai karatéért.” A bemutató egész délelőtt tartott, és a nézők sok csodálatos dolgot láthattak.

Az összekötözött bambuszszálak közé Miyagi ujjheggyel beleszúrt, majd középről kihúzott egy szálat, a fa kérgét letépte puszta kézzel, egy hatalmas felfüggesztett húsdarabba szintén beleszúrta a kezét, majd kitépett egy darabot. A nézők hosszú botokkal üthették a testét, de nem mutatott semmi fájdalmat. Talpával krétaporba lépett, majd felugrott és a mennyezeten hagyta lábnyomát. Hüvelykujjával lyukat ütött egy petróleumoskannán. A bemutató után a következőket mondta: „Bárki, aki megfelelően gyakorol, meg tudja csinálni ezt. Ez egyszerűen a munka ellenértéke. A karate teljes önfeláldozás.” Miyagi élete során fáradhatatlanul tanított, elsősorban Okinawán, Japánban, sőt Hawaiin is. JAPÁN GOJU-RYU A YAMAGUCHI által tanított Goju változat több szempontból eltér az eredeti okinawai Goju-tól. A GOJU kifejezés keményet (GO) és lágyat (JU) jelent, aminek alapvető értelme, hogy a hárítások lágyan, a támadások keményen történnek. A keménységet a SANCHIN KATA szimbolizálja, ahol a test minden izma megfeszül és harci szellemmel telítődik A lágyságot a TENSHO, ami lassú, csavart mozgásokból áll. Számos formát használnak még, melyekből néhány az állatok mozgását utánozza. A GOJU irányzata a legrégibb harci hagyományokat foglalja magában, mellőzve a bonyolult technikákat, de megőrizve a harci szellemet. YAMAGUCHI változtatott a formagyakorlatokon és nagyobb hangsúlyt helyezett a szabad küzdelemre. Kisegítő gyakorlatként jógához hasonló tartásokat és légzésgyakorlatokat is beépített iskolájába. A japán szellemnek megfelelően hangsúlyozottabbak lettek a formalitások, az erő külső kifejeződése, a katák hevesebbé és hangosabbá váltak. Izometrikus gyakorlatok
is helyet kaptak, az egészet pedig áthatotta a sztoikus japán szellem.

Kjokusin